Szervezet közlemény

   Kormányzójelöltek kampánytitkárságai közleménye

Burkhilli kampányindító - Thomas Elliott beszéde

Kiadta: Jack Shepard
Kiadva: 1946/7

A burkhilli kampány nem csak azért fontos, mert képviselői és elnöki választások vannak, de azért is, mert a megye az egyike azoknak, ahol kormányzót is választanak. A megyében a Reform Párt Thomas Elliott-ot indítja a címért, aki agg kora ellenére fiatalosan indította a kampányt, és a megye legnagyobb városában, Devon-ban tartott beszédet, mintegy a megyei kampány megkezdéseként. A pártrendezvényen nem csak a kormányzó, de több más reformpárti politikus is részt vett.

"Jó napot Devon!

Ma eljött a nap, amikor nem csak George Taylort és Francis Wrightot kell támogatnunk, hanem a szenátusi és képviselőházi jelölteket is. Egy erős elnök és alelnök önmagában semmit nem ér, ha nincs mögötte egy támogató törvényhozás. Mától kezdve jelöltjeink a településeket járva ismertetik az elnök, és a párt programját, hogy azok is megismerkedjenek azzal, akik eddig nem ismerték azokat. Nem csak arról kell meggyőzni az embereket, hogy a Reform Pártra szavazzanak, de arról is, hogy minél többen menjenek el szavazni. Menjenek el minél többen, mert ez a demokráci ünnepe, és fiatal demokráciaként meg kell mutatnunk, hogy nem csak egységesek vagyunk, de sokan vagyunk. Ezért mindenkit arra kérek, hogy hirdesse és segítse a pártot: jöhetnek önkéntesek, akik a kampány során segítenek minket, és minden egyéb támogatást is szívesen veszünk. Itt nem csak pénzre kell gondolni. Nekünk az is segítség, ha vasárnap a piacon a barátnőjének elmondja, hogy menjen el szavazni, vagy hogy a településen lesz egy pártrendezvény és érdemes meghallgatni minket.

A kongresszusi választásokon kívül kormányzói választások is lesznek. A párt méltónak talált arra, hogy jelöljenek erre a titulusra, és én örömmel elfogadtam a jelölést. Hogy mért tettem? Azért mert úgy vélem, történelemtanárként a népünk históriáját ismerve nem követem azokat a hibákat, melyet az elődeink alkövettek. Egy olyan megyét szeretnék itt az ország észak-keleti csücskében, amely nem csak a többi megyének, de más országoknak is minta lehet. Egy olyan megyét, ahol az értékek érvényesülnek és nem az érdekek. Ahol mindenki esélyt kap, legye fekete, fehér, vagy ázsiai. Egy olyan megyét, ahol mindenki rendes oktatásban részesül, és ahol mindenkinek van munkája tisztességes fizetésért. Ahol nem kell félni, ha kórházba megy az ember, mert tudja, hogy biztos kezekben van. Remélem, hogy sikerült meggyőznöm Önöket, hogy én képes lehet erre, és Rám fognak szavazni, és remélem, hogy hozzásegítenek engem ahhoz, hogy együtt, közösen virágoztassuk fel a megyét és az országot!

Köszönöm, hogy eljöttek és meghallgattak!"

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató